|
|
A KLUBRÓL
2009 decemberében közel harminc érdeklődővel indult el a
biatorbágyi fotóklub tevékenysége a Faluházban. A résztvevők
kinyilvánították, hogy egyesületté kívánnak alakulni. Addig a Faluház szakköreként működött, az egyesületté
alakulásig a Faluház befogadta a fotósokat. Csoportoldalt hoztunk
létre az interneten, ahol kicserélhetjük gondolatainkat,
megbírálhatjuk egymás képeit.
Januárban és februárban megtartottuk házi pályázatukat, ahol
egymás képeit zsűriztük. A képanyag alkalmas volt a biatorbágyi alkotó
módon fotózók bemutatkozására egy kiállítás keretén belül. Mivel a
klub önálló költségvetéssel nem rendelkezett, a kiállításra Faluház
szakköreként nyújtottunk be pályázatot az önkormányzat civilszervezeti
támogatására. A Biatorbágyi Fotóklub bemutatkozó és
természetfotó-kiállítását nagy sikerrel tartottuk meg áprilisban.
Felvételt nyertünk a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos
Szövetségébe, így lehetőséget kaptunk a MAFOSZ Szalonon való
részvételre is. Képeink összpontszáma alapján 8., a kiállításra kerülő képek tekintetében 21. helyet szereztük meg a 64 induló klub
között. Májusban 25 fővel egyesületté alakultunk. A
cégbíróság szeptemberben bejegyezte szervezetünket.
Minden hó harmadik szerdáján tartjuk klubnapunkat és a hó első
szombatján fotóstúránkat. Jártunk fényképezni az Alcsúti Arborétumban, meglátogatta
a közeli növénygyűjteményt, Magyarország talán egyetlen igazi
angolkertjét, itt tartottunk
"hóvirágvadászatot". Az egykori Pusztamarót közelében a
medvehagymás erdő volt a célpont. A biatorbágyi Bolha-hegyen egy
árvalányhajas reggelen vadásztunk lepkékre, majd a komáromi erőd az
épületfotózás izgalmait nyújtotta. A MÁV istvántelki főműhelye az
industrialfotózás rejtelmeibe vezette a társaságot. A klub honlapjára folyamatosan töltjük fel a tagok galériáját. Így
már több száz képet tekinthetnek meg az érdeklődők. A galériák
egy-egy önálló kiállításként mutatják be egy-egy biatorbágyi
"fényfestő" munkásságát.
Reméljük, hogy a biatorbágyi fotóklub tevékenységével öregbítheti
Biatorbágy jó hírnevét, és tartalmas közösségi időtöltést kínál a
fotóklub tagjainak, különleges vizuális élményt nyújt a képeikben
gyönyörködőknek. Minden további érdeklődőt szeretettel várnak.
Csatlakozási szándék jelezhető a kronika@biai.hu e-mail-címen vagy
bármely tagon keresztül, illetve a klubnapokon személyesen. Addig is
minden fotózás iránt érdeklődőnek kívánunk jó fényeket!
|